A konfliktus ritkán a problémáról szól.
Sokkal gyakrabban a kapcsolat történetéről.

Gyerekként olyan családi szerep jutott nekem, amelyben a koromnál jóval nagyobb felelősséget viseltem. Ma már tudom, hogy ezt parentifikációnak nevezik: amikor egy gyermek érzelmileg vagy a mindennapokban olyan terheket vesz magára, amelyek valójában a felnőttek feladatai lennének.

Ez a tapasztalat megtanított arra, milyen könnyen sérülhet a kommunikáció, hogyan alakulnak ki kimondatlan feszültségek, és milyen mély nyomot hagyhatnak a fel nem oldott konfliktusok.

Éppen ezért választottam a mediációt. Hiszek abban, hogy a konfliktus nem ellenség, hanem egy jelzés: valami fontos szeretne végre meghallgatásra találni. Mediátorként olyan biztonságos teret teremtek, ahol a felek valóban meghallhatják egymást, és együtt találhatnak olyan megoldást, amelyet mindketten vállalni tudnak.

A saját történetem nem azért fontos, mert rólam szól. Azért osztom meg, mert hiszem, hogy a nehéz tapasztalatokból is születhet olyan tudás, amely mások javát szolgálja. Ma már nem a múlt irányít, hanem az a szándék, hogy segítsek embereknek tisztelettel, együttműködve és emberi méltóságukat megőrizve rendezni a konfliktusaikat.

Okleveles mediátorként olyan magánszemélyeknek, pároknak, családoknak, munkatársaknak és üzleti partnereknek nyújtok támogatást, akik konfliktushelyzetben, kommunikációs nehézségek esetén vagy egy vitás kérdés rendezése során szeretnének békés, kölcsönösen elfogadható megoldást találni.

Pártatlan közvetítőként biztonságos és támogató légkört teremtek a felek számára, segítem a nyílt párbeszédet, az egymás szempontjainak megértését, valamint azt, hogy saját erőforrásaikra támaszkodva olyan megállapodásra jussanak, amely hosszú távon is fenntartható és minden érintett számára elfogadható.